Az Ázsia Expressz forgatása alatt nemcsak a fizikai kihívásokkal kellett szembenéznie, hanem egy gyógyíthatatlan betegséggel is, amely évek óta megnehezíti az életét. – Sokszor az életemért küzdöttem, és most nem is a…
Hónap: 2025 szeptember
Ennyivel vezet a Tisza a Fidesz előtt
Augusztusban hibahatáron belül változtak a pártok közti erőviszonyok. A pártok erősorrendje nem változott, azonban a Fidesz-KDNP hátránya hibahatáron belül csökkent. A kutatás szerint nyár végén a kormánypártok többé kevésbé uralták a közbeszédet,…
Hidegzuhany éri a nyugdíjas élelmiszer-utalványt beváltókat!
Egy idős nő akarta beváltani az élelmiszer-utalványát egy szupermarketben, viszont ledöbbent attól, amit a kasszás közölt vele. Be akarta váltani az élelmiszer-utalványát egy hölgy, de hidegzuhany érte a boltban! Rengetegen járnak így!…
Ennyi volt: Távozott Demjén Ferenc!
Min ismeretes, a 78 éves énekes augusztus közepén hivatalos közösségi oldalán jelentetett meg egy rövid közleményt a szomorú hírrel. Demjén Ferenc augusztusban került kórházba, otthonában érte súlyos baleset. A Kossuth- díjas popsztárt…
Orbán Viktornak fog dolgozni Szabó Zsófi!
Nem sokkal ezelőtt érkezett a hír, miszerint a színésznő, Szabó Zsófi csatlakozott egy újabb Digitális Polgári Körhöz. A tévés továbbá részt vett a Fidesz kötcsei rendezvényén is múlt hét szombaton, ahol a…
Megszűnik Magyarországon a CT- és MR- vizsgálat
A lap szerint a központosítás célja a spórolás mellett az ellátás egységesítése lehet, de számításaik szerint a már meglévő gépek felújításával, az újak beüzemelésével és a gépek felvásárlásával a kormány eddig összesen…
Szívszorító hír jött Molnár Piroskáról
A közönség számára ő marad az a művész, aki generációkon átívelően mutatta meg a színjátszás erejét és szépségét. Szerepei, őszinte emberi megszólalásai és rendíthetetlen szakmai hivatástudata örökre beírták nevét a magyar kultúra…
HATALMAS A DRÁMA Víztorony drámája
Robbanás volt a fehérgyarmati víztoronyban kedden kora délelőtt – tudta meg a Független Hírügynökség Tóth János tűzoltó hadnagytól, a katasztrófavédelem megyei ügyeletétől. Személyi sérülés nem történt, de négy településen, Kömörőn, Mándon, Fehérgyarmaton…
Előkerült Lajcsi fia!
A közelmúltban több forrásban is felbukkant, hogy Lagzi Lajcsinak (Galambos Lajos) eltitkolt gyermeke van. Lagzi Lajcsi három ismert gyermeke van: Bogárka (Bogi), Lajos és István. A források elárulják, hogy Bogi együtt él…
Tragédia az M1-esen
Vasárnap reggel szörnyű baleset rázta meg az M1-es autópálya forgalmát Lébény közelében. Egy személyautó eddig tisztázatlan okok miatt hátulról nagy sebességgel nekirohant egy álló kamionnak, a jármű pedig szinte teljesen a teherautó…